ICTS Hungary 2012-ben is részt vesz az ITBN-en előadással, amelynek témája az okostelefonok és táblagépek nagyvállalati infrastruktúrába történő integrálása

Az okostelefonok vállalati infrastruktúrába történő integrációja, valamint hatékony felhasználásuk a mindennapi üzleti folyamatokban egyre inkább forró téma Magyarországon is.

ICTS Hungary jelentős tapasztalatra tett szert az elmúlt két év során okostelefonok és táblagépek vállalati infrastruktúra történő integrálásában. Az ICTS Hungary által bevezetett MDM rendszerek már több, mint 5000 okostelefont és táblagépet menedzselnek. Ezen tapasztalatokra építve mutatjuk be a területet azok számára, akik most készülnek megtenni e területen az első lépéseket, illetve azoknak is hasznos tippeket próbálunk adni, akik már túl vannak egy MDM rendszer bevezetésén…

Előadásunkat az ITBN mindkét napján meghallgathatják az érdeklődők a VIP4-es teremben. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

UNIX/Linux és Mac rendszerek integrációja és menedzselhetősége Active Directory segítségével

A Centrify integrált szoftver alapú megoldása lehetővé teszi a nagyvállalatok különböző platformjainak és az azokon futó alkalmazásoknak biztonságos, központi menedzsmentjét és auditálhatóságát a már meglévő Microsoft Active Directory rendszer felhasználásával.

 

Napjainkban folyamatosan növekszik a Mac OS X rendszerű gépek felhasználása üzleti célokra, vállalati alkalmazások felhasználására. Az informatikát üzemeltetők részéről megfogalmazódott egy olyan igény, hogy a felhasználók által kedvelt Mac OS X platformú gépeket különálló, egyedi menedzsment rendszer nélkül együtt lehessen üzemeltetni a meglévő Windows alapú rendszerekkel. A Mac OS X alapú gépeket sok esetben egyedileg kezelik az informatikusok, és nem is tudják megfelelően beilleszteni a vállalat meglévő infrastruktúrájába. Az egyedileg üzemeltetett gépek informatikai biztonsági kérdéseket vetnek fel, és üzemeltetésük jelentős többlet erőforrást igényel. A Centrify megoldja az említett feladatokat, felhasználásával ugyanolyan módon, ugyanazokkal az eszközökkel tudjuk kezelni a Mac OS X platformokat, mintha Windows alapú gépek lennének.

Előnyök:

  • Mac felhasználókat központilag – Active Directory-ból tudja kezelni
  • A Mac felhasználókat logikai csoportokba rendezheti melyekhez akár külön hozzárendelhet adminisztrátorokat és különféle szerepköröket
  • Központilag konfigurálhatja és akár le is zárhatja a Mac gépeket Windows Group Policy felhasználásával, valamint széleskörű házirend beállításokat alkalmazhat Windows Group Policy felhasználásával
  • Az Active Directory felhasználói azonosítóval a MAC OS X-es gépekről is elérheti bármely Active Directory-ba integrált eszközét

 

A UNIX és Linux rendszerek superuser felhasználói azonosítói – mint például a root – szükségesek a UNIX és Linux rendszerek installálására, konfigurálására, rendszer adminisztrátori feladatok ellátására. A UNIX és Linux rendszerek velejárója, hogy a superuser felhasználói jogosultságok nem megfelelően skálázhatóak és szétválaszthatóak. Sok esetben a különböző feladatokat ellátó felhasználók (pl. rendszer adminisztrátorok, adatbázis adminisztrátorok, üzemeltetők) is használják a superuser jogosultságot annak ellenére, hogy feladataik ellátáshoz nem volna szükség teljes superuser jogosultsági körre. Biztonsági és audit szempontból sem megfelelő a superuser felhasználói hozzáférés megosztása, hiszen utólag nem azonosítható, ki, mikor milyen változtatásokat végzett az adott rendszeren, illetve superuser felhasználók könnyen el is tüntethetik beavatkozásuk nyomait. A Centrify alkalmazása megoldja az említett feladatokat, felhasználásával a UNIX és Linux rendszerek bekapcsolódnak a meglévő Active Directory infrastruktúrába, és ugyanolyan módon, ugyanazokkal az eszközökkel tudjuk kezelni a UNIX és Linux gépeket, mintha Windows alapú gépek lennének.

Előnyök:

  • A megoldás jelentősen egyszerűsíti a UNIX és Linux alapú rendszerek üzemeltetését
  • A Centrify megoldásával kevesebb emberi erőforrással elláthatóak az üzemeltetési feladatok
  • A UNIX és Linux felhasználókra – akár a superuserekre is – alkalmazhatóak a már meglévő Active Directory szabályrendszerek széleskörű beállítási lehetőségekkel
  • A UNIX és Linux rendszerekből bármilyen más Active Directory-ba integrált eszköz elérhetővé válik

 

A heterogén, többféle platformon futó informatikai rendszerek és alkalmazások különféle előírásoknak való megfelelőssége, auditálhatósága különösen összetett feladat elé állítja az informatikai szakembereket. A különböző külső és belső megfelelőségi követelményeknek van néhány közös vonása: a vállalatoknak korlátoznia és szabályoznia kell az üzleti kritikus alkalmazásokhoz való hozzáférést a tényleges igényekhez és előírásokhoz igazodóan, illetve biztosítani kell az auditálhatóságot és a tevékenységekről riportok készítésének lehetőségét. A Centrify megoldása valós-idejű, teljes körű ellenőrzési és auditálási lehetőséget nyújt Windows, UNIX, Linux és Mac OS X rendszerek alatt futó alkalmazásokra, beleértve a kiemelt jogosultságokkal bíró felhasználók munkájának, rendszerekhez való hozzáférésének ellenőrzését, auditálását. A megoldás riport készítési képességei lehetővé teszik a különböző előírásoknak való megfelelősség szerinti riportok elkészítését, melyek megmutatják, hogy melyik felhasználó fért hozzá melyik rendszerhez, milyen parancsokat hajtott végre illetve milyen módosításokat végzett a kulcsfontosságú rendszereken és adatállományokon.

Előnyök:

  • Gyorsan és alacsony költségráfordítással megfeleltethetőek informatikai rendszerei a különböző előírásoknak és szabályzóknak (PCI, SOX, HITECH/HIPAA, SAS-70 type II, FISMA, és egyéb belső egyedi biztonsági előírások)
  • Csökken a biztonsági kockázat a kiemelt jogosultsággal rendelkező vagy külső felhasználók (pl. támogató partnerek) tevékenységének láthatóvá tételével és ellenőrzésével
  • Növelni tudja rendszereinek biztonságát a kiemelt rendszerek valós idejű figyelésével és csökkenteni tudja a személyi változásokkal járó kockázatokat
  • Vissza tudja játszani az egyes felhasználók által elvégzett tevékenységeket, melyek segíthetnek a hibás beavatkozások felderítésében és hibakeresésben

 

A Centrify megoldásait több mint 3500 vállalat használja.

 

ICTS Hungary a Centrify regionális partnerévé vált

Az ICTS Hungary Kft. regionális partneri kapcsolatba lépett az amerikai Centrify Corporation-nel, aki piacvezető termékeivel egyszerűbbé teszi a több gyártótól származó Unix és Linux szerver infrastruktúra menedzsmentjét.

A Centrify termékeivel a sokszor elkülönítetten kezelt Unix/Linux szerverek AD integrálttá és AD infrastruktúrából menedzselhetővé válnak. Ennek köszönhetően nem csak az IT biztonsági előírásoknak való egyszerű megfelelőség valósítható meg, de jelentős költség csökkenés is azáltal, hogy az AD csoporttagságokkal automatikusan megvalósulnak a menedzselt Unix/Linux szerverek hozzáférési jogosultságainak beállítása is.

Nincs többé szükség az adminisztrátorok között megosztottan használt felhasználói azonosítókra és jelszavakra. Az auditorok részére azonnal biztosítani tudja a jelentést a Unix/Linux szerverek esetén, hogy ki, mikor, milyen hozzáférési jogosultsággal rendelkezett. Sőt, incidens esetén akár vissza is nézheti, hogy ki, mikor, milyen műveleteket végzett az adott szerveren, mintha csak egy kereshető videofilmet nézne.

 

IT biztonság és megfelelőség

Tartsa a komplex, heterogén, fizikai és virtuális Unix/Linux gépeit biztonságban és megfelelőséget betartva, a felhasználói hozzáférési jogok, privilégiumok és aktivitások központi menedzsmentjével.

 

UNIX és Linux azonosság kezelés

Csökkentse a Unix/Linux szervereit érintő biztonsági kockázatot a redundáns azonosságkezelő rendszerek megszüntetésével, kezelje a felhasználói és rendszeradminisztrátori hozzáférési jogokat a központilag menedzselt robosztus Active Directory infrastruktúrában.

 

Mac asztali gépek menedzsmentje:

Menedzselje központilag, kezelje a felhasználói azonosítókat és alkalmazzon következetes biztonsági irányelveket a megszokott Windowsos felületén keresztül a Mac OS X asztali gépek esetében is.

 

SAP és Web Single Sign-On:

Növelje meg a végfelhasználói elégedettségét a SSO mechanizmussal, melynek következtében nem kell felhasználóinak minden rendszerre más felhasználói név/jelszó párost megjegyezni, hanem a központi AD accountját Kerberos ticketingen keresztül, felhasználó beavatkozás nélkül igénybe veheti. Ennek következtében csökkentheti a helpdeskje terhelését, csökkentheti felhasználói frusztráltságát és növelheti rendszere biztonságát.

 

Szerver auditálás:

Szeretné hogy szerverei adminisztrációs tevékenységei auditálhatóak lennének? A Centrify Suite auditálási képessége segítségével a rendszereit monitorozva visszanézheti mikor, ki, milyen jogosultsággal, milyen parancsot, változtatást hajtott végre rendszerén. És nem csak Unix/Linux szerverek, de akár Windows szerverek esetében is.

 

Bővebb információkat a Centrify weboldalán olvashat: www.centrify.com

 

 

ICTS Hungary mobil menedzsment megoldást vezetett be

ICTS Hungary Kft. Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs vállalata részére vezettte be a McAfee Enterprise Mobile Management (EMM) megoldását.

A bevezetett megoldás a nagyvállalatnál lehetővé teszi az okostelefon és táblagépek tulajdonosai részére, hogy a vállalati központi levelezést és egyéb vállalati erőforrásokat biztonságosan elérjék a vállalati biztonsági előírásoknak megfelelő rendszabályok betartatása mellett.

A menedzselt mobil eszközöket (legyen az vállalati vagy privát) felhasználói saját maguk is egyszerűen beregisztrálhatják a rendszerbe, mely ezután informatikus segítsége nélkül automatikusan gondoskodik a vállalati erőforrások (Exchange hozzáférés, vállalati Wifi és VPN) eléréséhez szükséges beállításokról.

Az így beregisztrált mobil eszközök központilag menedzselhetővé válnak, így például szükség esetén részleges (üzleti adatokat érintő) vagy teljes adat törlés, eszköz lezárás is végrehajtható távolról a menedzselt mobil eszközökön.

(2010. január) E-mail spam és vírusszűrés teszt lehetőséget biztosítunk

2010 első negyedévében azon jelenlegi és leendő ügyfeleink részére, akik meg szeretnék oldani az e-mail és a web irányából érkező támadásokat (SPAM szűrés, vírusírtás, stb.), azok részére egy hónapig ingyenesen biztosítunk kipróbálás céljából speciális a terület világszintű élvonalába tartozó céleszközöket.

Az eszközök kipróbálásához szakértői támogatást is nyújtunk, amely lefedi a rendszerek üzembe állítását, illetve a teszt alatti aktív támogatást is, amennyiben szükséges.

A kipróbálásra felkínált megoldások elsősorban a legalább 100 dolgozóval rendelkező cégek számára nyújtanak optimális megoldást.  A jelentkezéseket az info@ictshungary.hu e-mail címen, vagy a +36 1 465 8040-es telefonszámon várjuk!

[contact-form 1 "Kapcsolat űrlap 1"]

(2010 január) ICTS Hungary a központosított közbeszerzésben

Az ICTS Hungary részt vesz a magyarországi központosított közbeszerzésben az  “IT biztonságtechnikai megoldások és kapcsolódó szolgáltatások” területén.

A két évre szóló keretszerződés megkötésére 2009 decemberében került sor, amelyen belül az ICTS Hungary vezető gyártók (3Com, Aruba, Cisco, Juniper, McAfee, Vasco) megoldásait és azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat nyújthat a központosított közbeszerzéshez csatlakozott államigazgatási szervezetek részére.

(2009. december) Boldog Új Esztendőt kívánunk!

Tisztelt Ügyfeleink és Partnereink!

Köszönjük, hogy a 2009-es évben megtiszteltek bizalmukkal. Az ICTS Hungary Kft. minden dolgozója eredményekben gazdag, boldog új 2010-es esztendőt kíván!

(2009. szeptember) Az ICTS Hungary támogatóként saját standdal vesz részt az ITBN 2009-es rendezvényén

Mint a rendezvény hivatalos támogatói az ICTS Hungary ismét jelen lesz saját kiállítói standdal (23-as stand), ahol idén az informatikai biztonság következő területeihez kapcsolódóan lesznek bemutatók, illetve a standon elérhető szakemberek:

-          nagyvállalati IPS megoldások

-          vállalati biztonságos távoli hozzáférési megoldások

-          erős azonosítási megoldások (token és/vagy soft token alapú megoldások)

-          e-mail és web security céleszköz alapú megoldások

-          a legjobb ár/érték arányokkal rendelkező UTM branch office megoldások

-          biztonságos vezetékmentes hálózati megoldások

Az ITBN idei helyszíne a Cinema City Arénában lesz. A részvétel csupán regisztrációhoz kötött, amely a www.itbn.hu weblapon tehető meg.

Sok szeretettel várjuk minden Ügyfelünket!

(2009. június) Az ICTS Hungary Juniper Select partnerré vált

Az ICTS Hungary az első olyan magyar Juniper partner, aki mind az advanced security, mind a routing/switching területén megszerezte a Select minősített partneri szint eléréséhez szükséges feltételeket. 

Ennek köszönhetően ügyfeleink egy kézből szerezhetik be a Juniper nagyvállalati biztonsági eszközeit (IPS-ek, tűzfalak, SSL koncentrátorok, Access Control,  UTM eszközök, logelemező megoldások) valamint a nagyvállalati routing és switching eszközöket. A nagyvállalati Juniper routing/switching eszközök a Juniper erősségét jelentő, nagy szolgáltatóknál alkalmazott  és bevált Juniper technológiákat használják, így nem csak kedvező ár/teljesítményével lehet alternatívája a legnevesebb más gyártóknak, de képességeit tekintve is kiemelkednek.

A Juniper termék portfoliója a gyártó weblapján megtekinthető: www.juniper.net .

 

(2009. május) Szakmai workshop május 28-án (DLP és adatvédelem)

Az ICTS Hungary Kft. szakmai rendezvénysorozatának következő rendezvénye május 28-án lesz “Adatszivárgás elleni védelmi megoldások; „Mobil” adatok hatékony védelme” címmel.

A rendezvény 13:30-kor kezdődik, helyszíne: Hotel Flamenco, 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.

Jelentkezést/regisztrációt az info@ictshungary.hu e-mail címen várjuk legkésőbb május 26-ig.