Hangrögzítő berendezések

Az életünkben jelenlevő folyamatok nagy része kommunikációs jellegűek (például ügyfélszolgálatok, kereskedés vagy akár polgárvédelem) és fontos, lényeges információkon alapulnak. Ezen információk meghatározó része az egyik leghatékonyabb módon, beszéd formájában jut el hozzánk. Tipikusan személyes beszélgetéseken, tárgyalásokon, másrészt elektronikus eszközökön (telefon, zártláncú rádióhálózat, Internet) keresztül kerülnek birtokunkba. Minthogy az elhangzott információk éppoly fontosak lehetnek, akár az írottak, sok esetben felmerülhet azok felvételének szükségessége a későbbi félreértések elkerülése, tisztázása (vagy jogszabály által előírt), illetve a minőségbiztosítás érdekében. A számítástechnika fejlődésével lehetővé vált a hanginformációk számítógépen történő rögzítése, rendezett formában történő tárolása visszakereshető, időtálló módon.

Főbb felhasználási területeink minden olyan terület, ahol fontos, hogy a szóban elhangzottak dokumentálhatóak, bizonyíthatóan rekonstruálhatók legyenek. A beszélgetések rendszerezett tárolása bonyolult és helyigényes feladat, így sokáig csak nagyvállalatok, állami intézmények engedhették meg maguknak e költséges berendezések beszerzését, akik számára kötelező, vagy létszükséglet volt a feladat megoldása.Atis MDx hangrögzítő

Mivel nagymennyiségű rögzített beszélgetések közt megtalálni a keresett felvételt nem éppen egyszerű feladat, a következő lépés a minél több járulékos információ eltárolása volt a beszélgetéssel együtt. Kezdetben csak dátum és idő alapján, később pedig – telefonos rendszerek esetén a hívó fél telefonszáma, a hívott telefonszám, Call Centerekben ügyintéző azonosító és témakód szerint lehetett keresni. Ehhez azonban már nem volt elég a mellékek párhuzamos rögzítése, szükségessé vált a CTI (Computer Telefon Integráció) alkalmazása is, hogy a lehető legtöbb információ álljon rendelkezésre.

Az ATIS Systems GmBH által forgalmazott két fő termékcsalád a VoiceCollect® és a Klarios® amit Európában, Ázsiában, Dél Amerikában is értékesítenek. Több ezer felhasználó cégnél – közöttük bankok, biztosítók, szállítmányozók, repülőterek, katonaságok, tűzoltóságok, vasúti társaságok – a nap 24 órájában rögzítik a hanganyagokat.

Különböző ügyfelek más és más elvárásokat támasztanak a felvevővel kapcsolatban. Az ATIS VoiceCollect® úgy lett kifejlesztve, hogy minden igényt ki tudjon elégíteni. A minőséget garantáló HW és SW környezet biztosítja az alapját az egyedi megoldásoknak. Az ATIS jövője a megelégedett ügyfelek és termékeik kifogástalan minőségében rejlik.

Miért az ATIS ?

Kommunikáció rögzítés és visszakeresés az ATIS fő támogatott megoldása

Számos referencia rendszer világszerte

Telefonhálózat független eszköz, szoros partneri kapcsolat a legtöbb beszállítóval

Egyedi megoldások rugalmas kialakítása

Magántulajdonban lévő EU vállalkozás (központ Bad Hamburg)

Kizárólag hosszútávú kapcsolatokon épülő üzleti hálózat (ATIS több mint 60 éve működik ugyanazon a helyen)

Innovatív megoldások, klasszikus, jól bevált technológiai alapokon

Modularitás a funkcionalitás és teljesítmény optimalizálás érdekében

Folyamatos fejlesztés, ami garantálja ügyfelei befektetésének biztonságát

Kötelezettség vállalás a teljes élettartamra szóló szerviztámogatásra

Az ICTS Hungary az ATIS hangrögzítők magyarországi képviseletét látja el, az azokhoz csatlakozó számítógépes alkalmazásokat telepíti, a leendő felhasználókat megtanítja az eszközök és programok használatára, üzemeltetési ügyeletet lát el és elvégzi az esetleges rendszerbővítési, karbantartási és javítási feladatokat is.